Babits Mihály - Az életemet elhibáztam : CoverByGaben

@old_new-f9r

Babits Mihály „Az életemet elhibáztam” című verse az életút végiggondolásáról és a múltbéli hibák felismeréséről szól.
A költő önkritikusan tekint vissza az életére, amelyet tévedések és elmulasztott lehetőségek sorozataként ír le. A versben az elmúlt idő, a megbánás és a jövő iránti reménytelenség jelenik meg, miközben a lírai én az életét elhibázottnak látja.
Az emlékek máglyája és a tűz, mint szimbólumok, az önfeláldozást és az elkerülhetetlen végső lezárást hangsúlyozzák.

Az élet elmúlását mégis valamilyen szépséggel próbálja megőrizni, felvetve a kérdést: ha a múlt már nem hozható vissza, legalább a vég legyen emelkedett és tiszteletre méltó.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eredeti szöveg (feldolgozva):


Babits Mihály - Az életemet elhibáztam


Az életemet elhibáztam,
rossz szögletet mértem falán,
törölhetetlen drága vásznam
terhes szinekkel mázolám:
emlékből raktam össze rőzsét,
multból máglyát jövőm alá,
s tegnap tüzére holnap hősét,
magamat dobtam égni rá.

Ah, mennyi szépre, mennyi jóra
lett volna bennem késve mersz!
De hasztalan töpreng az óra,
ha ihletet nem ád a perc.
Az órák és évek kövéből
nehéz kriptát emeltem én:
az évek falának tövéből
nem költ föl többet több remény.

Kriptámban hát nosza kinyújtom
rossz, multak-törte testemet
és máglyámat vigan kigyújtom,
melyről fölkelni nem lehet:
Lelkem! ha éltünk lángba lebben,
legalább szép legyen a láng:
minden bibornál fényesebben
adja palástját ölni ránk!