Petőfi Sándor - Egy gondolat bánt engemet : CoverByGaben (v.2.)

@old_new-f9r

Elemzés:

Petőfi „Egy gondolat bánt engemet” című verse az egyik legismertebb és legmeghatározóbb műve a költő forradalmi hevületében.

Ebben a költeményben Petőfi a hősi halál gondolatával néz szembe, amely az ő számára a legnagyobb áldozat és a legdicsőbb tett lehet egy nemzet szolgálatában. Az „egy gondolat” itt a halál vágya, de nem akármilyen halálé: a költő egy olyan hősi halált áhít, amely értelmet ad az életének és a nemzet szolgálatában történik.

A versben a halál, mint motívum, központi szerepet játszik, ám nem szomorúságot vagy félelmet kelt, hanem épp ellenkezőleg: erőt, bátorságot és elszántságot. Petőfi itt a passzív, természetes halált mélyen elutasítja („Elhervadni lassan, mint a virág, / Melyet titkos féreg foga rág”), ehelyett aktív, cselekvő, forradalmi halálra vágyik, amely értelmet ad a létezésének.

A költemény dinamizmusa és a szöveg lüktetése kifejezi a költő szenvedélyét, szabadságvágyát, és az élet rövidségével való tudatos szembenézést. A versben megjelenik a forradalom, a harc és a nemzet iránti elkötelezettség, amely Petőfi egész életművét áthatja. Az utolsó sorok, ahol Petőfi arról álmodik, hogy „Ott essem el én / A harc mezején,” a költő életének és szabadságeszményének szimbólumai, melyek máig meghatározzák a róla alkotott képet.


Eredeti szöveg (feldolgozva):

Petőfi Sándor: EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET...

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... -
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
"Világszabadság!"
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. -
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!


Pest, 1846. december

#zene #PetőfiSándor #vers #költemény #music #cover #feldolgozás #eszme
#költők #mű #irodalom #történelem #gondolat #lyrics