Petőfi Sándor - Itt van az Ősz, itt van újra... : CoverByGaben

@old_new-f9r

Petőfi Sándor „Itt van az ősz, itt van újra…” című verse az ősz szépségét és a természet megnyugtató csendjét idézi fel. A lírai én érzéseit a természet és az évszakok váltakozása határozza meg. Az ősz megérkezése, amelyet szépnek és szerethetőnek talál, egyfajta melankolikus örömöt hoz magával.

A versben a költő a dombtetőn ülve figyeli a lehulló faleveleket, miközben a nap sugara a földet simogatja, mint egy szerető anya. Az ősz a föld elalvását jelenti, nem halálát, hanem egy nyugodt, csendes időszakot, amelyben a természet levetkőzi nyári ruháit, de tudja, hogy hamarosan újra felöltözik a tavaszi ébredéskor.
A költő kéri a természetet, hogy aludjon békésen, és álmodjon kellemes álmokat, miközben ő is dallal kíséri ezt az álmos időszakot. A kedvesének szóló szavak intim hangulatot teremtenek, és az ősz csöndes szépségét összekapcsolják a szeretettel.

A vers végső üzenete a természet csendes tisztelete és az érzelmi kötődés a természettel, amely megnyugtatja a lelket a mindennapok forgatagában.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eredeti szöveg (feldolgozva):

Petőfi Sándor: Itt van az Ősz, itt van újra...


Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.